published online 2016, 21. Feb. JazzMa.hu
A Downtown Music Gallery február 12-én közölte Bruce Lee Gallanter recenzióját a Grencsó Open Collective Derengés című dupla CD-jéről
2016. FEBRUÁR 21., MOLNÁR CSABA
Derengés / Dawn (SLAM 565; UK)
Szabados György kompozícióit játssza a Grencsó Open Collective: Grencsó István fúvósok, Pozsár Máté zongora, Benkő Róbert bőgő, Miklós Szilveszter dob, és vendégeik: Mezei Szilárd, Meggyes Ádám, Fazekas Ábel, Kovács Gergő.
Szabados Györgyöt, a magyar zeneszerzőt nem igazán ismertem, mielőtt ezen a héten megkaptam ezt a lemezt (2016 február). Halványan fel tudtam idézni Szabadost, mint zongoristát, aki Anthony Braxton-nal és Vlagyimir Taraszov-val trióban játszott egy remek Leo Records lemezen. És akkor azt látom, hogy Braxton úr írta az ajánlását ennek a remekbe szabott kétlemezes albumnak! A zenét itt a Grencsó Open Collective játssza, egy nagyon erős quartet és még négy vendégmuzsikus. Az egyedüli ismerős név számomra az egyik vendégé, a magyar hegedűs (brácsás – szerk.) Mezei Szilárdé. Mezei a kalandosabb lelkületű zenehallgató számára mindenütt egy underground hős, több tucatnyi remek felvétellel, de sajnos még mindig nem ismerik eléggé. Az első lemez egy pezsgő bőgő intróval kezdődik, mielőtt belép a fenséges zongora. Az előtérben a szopránszaxofon, a hegedű és a zongora fonódik varázsosan egymásba egyre telítődő hullámokban. Végül a szoprán és a hegedű együtt emelkednek csúcsra, miközben a zongora belekezd a feszes, nehéz, megkomponált zenei anyagba. Amint a zenekar őrült tempóval gyorsul, Grencsó úr elképesztő szopránszaxofon-szólót játszik, miközben Mezei hegedűje szorosan körülötte kering. A „Fohász”-ban a csapat lassan, hipnotikusan kezd. Ezeknek a daraboknak a mélyén valami olyasmi hallatszik, mint az időtlen népzenei dallamok, amelyek beúsznak a zenekar intenzívebb, szabadzenei részei közé. Az „Adyton”-ban egy spirituálisabb hangvételű dallam áll a középpontban, amit egy elképesztő trombitás, Meggyes Ádám és Grencsó erőteljes tenorja játszik. Őket Mezei újabb fantasztikus szólója követi. A második lemez hasonlóképpen impresszív, ahogyan az ősi dallamok teret nyitnak a Collective minden tagjának a mélyen ihletett szólókhoz. Az utolsó darabban két további lenyűgöző vendéget hallhatunk, klarinéton és baritonszaxofonon, mindketten kiváló zenészek. Egy tisztességesebb világban a Kollektíva valamennyi tagja és vendégei csakúgy, mint Szabados György kompozíciói, megkapnák azt az elismerést, amit nagyon is megérdemelnek. Akárhogy is van, rajtad áll, kedves igényes zenehallgató, hogy teszel-e ezzel a kiváló lemezzel egy komoly kísérletet.
